A brit nővérek a Cyclist-tel beszélgetnek a profivá válásról, Shane Suttonról és a női kerékpározás jövőjéről
Kerékpáros: Arany- és ezüstérmet szerzett a nemzeti bajnokságon, és Alice is megszerezte a 23 éven aluliak aranyát. Dolgoztatok együtt?
Hannah Barnes: Mindenki megkérdezte, hogy Alice vezetett-e ki, és általában csak egyetértek, és azt mondom, hogy igen, de [a nővérére nézve] túl korán mentél !
Alice Barnes: Mindenki azt hiszi, hogy én vezettelek ki, de én határozottan nem! Bosszankodtam, hogy zsinórban másodszor is második lettem a National Champson. Nagyon érdekes verseny volt azonban, mert szétvált, és olyan profik voltak, mint Lucy Garner és Dani King. Kivettem a részem a munkából a szakításkor – félnék, hogy ne tegyem a soromat, mert Hannah kiabálna velem.
HB: Igaz, megtenném.
Cyc: Alice, eléggé új vagy az országúti versenyek világában, hogyan kerültél bele?
AB: A manchesteri Brit Akadémián keresztül jutottam el, és jelenleg a Dropsnál [egy UCI női országúti versenycsapat] motorozom, ami nagyszerű volt. Egészen idén hegyikerékpározással foglalkoztam, amikor elhatároztuk, hogy egy kicsit jobban foglalkozom az országutakkal azzal a céllal, hogy kijussak az olimpiára. Hiányzott a hegyikerékpározás, de nem versenyzel olyan gyakran, és nagyon szeretek versenyezni. Azt hiszem, a végén visszatérek rá. Szeretek hegyi kerékpározni – ez csak egy kicsit más.
Cyc: Hogyan haladt az olimpiai keretbe való felvételi folyamattal?
AB: Idén [az olimpia előtt beszélek] olimpiai tartalékos vagyok, Dani Kinggel együtt, de nem utazó tartalékos. Hogy őszinte legyek, szerintem menő lenne 2020-ban Tokióban versenyezni, de Rio kissé ijesztően hangzik.
HB: Szerintem Tokió is nagyon jó lenne, de először szeretném megalapozni magam. Nagyszerű lenne, ha a britek ismernék a nevemet, és tudnák, mit értem el. Azt hiszem, Nagy-Britanniában mindenki az olimpiára készül, de nem szeretném, ha ez lenne a mindenkori ambícióm. A helyzet az, hogy ha megvan az aranyérem, akkor a piaci értéke megőrül, és mindenféle személyes szponzorok akarnak téged.
Cyc: Szeretsz együtt versenyezni?
HB: Igazából nem tetszik. Ha baleset történik, egy másik személy miatt kell aggódnia. A csapattársaid miatt aggódnod kell, de ha a nővéred is ott van, akkor még nagyobb aggodalomra ad okot. De ennek ellenére nagyon szórakoztató együtt lenni a pelotonban.
AB: Nagyon tetszik. Általában a verseny korai szakaszában beszélgetünk a peloton hátsó részében – találj ki valami pletykát, mielőtt Hannah elrohan, hogy elvégezze a dolgát.
Alice Barnes
Cyc: Szeretnél valaha együtt lenni ugyanabban a csapatban?
HB: Igen, szerintem klassz lenne. Egy nap megtörténhet, de nem tudom, mikor. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is elmennék egy csapathoz, és azt mondanám: „Csak akkor jövök, ha a nővérem jön.” Azt hiszem, Sagan és Quintana megtehetik, de valószínűleg nem én vagy Alice.
Cyc: Mikor kezdtétek mindketten versenyszerűen versenyezni?
HB: Én 10 éves voltam, Alice pedig nyolc. Az első versenyünk Sunderlandben volt. A Milton Keynes Bowlon lovagoltunk, és mindenki azt mondta: „Ó, te nagyon ügyes vagy”, ezért apa elvitt minket erre a sunderlandi eseményre, ami négyórás autóút volt, és én nyertem!
Cyc: Te is gyorsan belevágtál a versenyzésbe, Alice?
AB: 15 éves koromig szinte mindig kapkodtam. 14 éven aluliakig nem igazán edzel, ezért 14 és 16 éven aluliak között télen többet edzettem és lovagoltam, és hirtelen javultam, és végül felkapott a British Academy.
Hannah Barnes
Cyc: A szüleidnek van kerékpárversenyzői múltjuk?
HB: Egyáltalán nem. Ez csak anya és apa hobbija volt – főleg az apukáé. Úgy döntött, könnyebb lenne, ha mindannyiunknak ugyanaz a hobbija, ezért mindannyian együtt bicikliztünk, és ők is eljöttek minden versenyünkre. Nem tudnak most mit kezdeni magukkal, mert többé nem kell minket sehova vinniük.
Cyc: Járt-e valaha családi edzéseken?
HB: Megcsináltuk – így kezdődött. Körbejártuk a Rutland Water-et, Pittsfordot és más dolgokat, körbejártuk ott, és mindig egy kocsmába.
AB: Apának szokott minket felnyomni a hegyekre. Most drukkolnunk kell neki. Korábban volt egy utánfutó a bicikli hátulján, amibe én és Henry bátyám ültünk, de Hannah végül többet vontatott minket – ezért gondoljuk, hogy Hannah olyan erős volt fiatalon.
HB: Igen, apa feladta. Nem lehetett többé zavarni, ezért átvettem.
Cyc: A családja valaha is aggódik a versenyzése miatt?
AB: Néztem a La Course-t, és nagy halom volt, és anya pánikba esett. Folyamatosan azt mondta: „A nagymamának lesznek cicái.” Így hát megpróbáltuk kiszúrni Hannát. Szerencsére nem vett részt a balesetben, és jól volt. Szóval igen, azt hiszem, ez időnként idegtépő a család számára.
Cyc: Hannah, tavaly mégis begipszték a lábadat. Hogyan?
HB: Tavaly augusztusban eltörtem a bokám. Csináltam a Colorado Pro Challenge-et, egy ütközés történt előttem, és nagyon erősen megütöttem a bokám a földön. Korábban eltörtem a kulcscsontomat, de egyértelműen ez volt a valaha volt legrosszabb sérülésem. Öt hónapig voltam gipszben. Még abban a szereposztásban is aláírtam a szerződésemet a Canyon-Sramhoz, amire nem sok csapat lenne alkalmas.
Ciklus: Nehéz volt visszatérni a sérülésből?
HB: Kicsit nehéz volt az elején. Öt hónapos szabadságom volt, és nem tudtam 10 percig lovagolni anélkül, hogy le ne szálljak a biciklimről és le ne üljek. A végétől kezdve már az elején látható, hogy sok előrelépés történt, de négy hónap után elkezdett kezdeni
sokkal nehezebb. Naponta háromszor lovagoltam a Wattbike-on, majd elmentem úszni 40 percet, majd fizikoni. A legfurcsább az volt, hogy decemberben a csapat edzőtáborában voltam Mallorcán – 12 napig voltam ott, csak a szállodában. Nagyon nehéz volt, nem
lovagolni, de nem tudtam.
Cyc: Mennyit javult a női verseny színvonala, különösen az olimpia előtt?
HB: Azt hiszem, ez most sokkal nehezebb. Az olimpiai év mindig a legnehezebb, és egyszerűen őrült volt. Úgy értem, nézd meg Marianne Vos-t. Még mindig nagyszerű, de nem olyan domináns, mint volt. A peloton szintje sokat változott – mindenki utoléri. Úgy gondolom, hogy az olyan dolgok, mint a teljesítménymérők és a megfelelő edzés segít.
Cyc: Mint két nő, akik részt vettek a brit kerékpáros rendszerben, milyen álláspontra helyezkedtek a szexizmussal kapcsolatos vádakról
Shane Suttonnál?
AB: Azt hittem, mindig valóban támogatta, amit tettem, és ami a szexizmusra vonatkozó állításokat illeti, azt hiszem, valószínűleg meg is tette a megjegyzéseket, de valószínűleg azt mondta volna ugyanazok a dolgok egy srácnak, csak ugyanaz. Shane Suttonnal soha, de soha nem találgatsz – ő csak azt mondja, hogy van. Végső soron ez a mi dolgunk, és ha nem lépsz fel, nem tudnak csak úgy magával rángatni.
HB: Nagyon személyessé tud válni, de Shane segített nekem, amikor tényleg nem volt rá szüksége. Szóval tényleg egy rossz szavam sincs rá. A Nemzetközösségi Játékokon azt mondta, hogy szeretne a csapat tagja lenni, és segíteni akart a finanszírozásban, és ha nem lépett volna közbe, akkor nem tudtam volna csak a kerékpározásra koncentrálni.
Cyc: Látsz problémát a nemek közötti szakadékban a sportban?
HB: Ez csak a pénzen múlik, azt hiszem, és nincs annyi a női oldalon, mint a férfiaknál. Ez egy ördögi kör – nincs rá pénz, hogy ne kapjon tévézési időt, és ne kapja meg a szponzorációt, ami azt jelenti, hogy nem kapja meg a pénzt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Nagy-Britannia valóban jó munkát végez. Nagyon drukkolnak. Úgy értem, a Women’s Tour, ez a verseny számunkra.
AB: Hatalmas fejlesztések történtek. Szerintem minél többet közvetítik a tévében, annál jobb. A múlt esti National Crit Champs-en például a múltban csak a férfiak versenyét láthatta volna, és talán két percnyi kiemelést a nőktől, de idén az egész versenyt élőben mutatták az Eurosporton. És ez nem csak a Women’s Tour: a RideLondon Classique valaha volt legnagyobb nyereményalapját kapta a női versenyre idén – 75 000 eurót [kb. 64 000 GBP] az első helyért. Ez hallatlan, és sokkal többet, mint amennyit a legtöbb nő egy év alatt fizet.
Cyc: Ön szerint magasabb fizetést kellene fizetni a női profi versenyzőknek?
HB: Nehéz, mert egy ideig mindenki a minimálbért szorgalmazta, de ez csak korlátozza a csapatok által megengedhető eseményeket. Végső soron a fő ok, amiért a csapatok nem fizetnek annyit a versenyzőknek, az az, hogy egyszerűen nincs meg a költségvetésük. Így csak kevesebb pénzt jelent majd a csapatoknak, ha utazhatnak és versenyezhetnek, vagy ha eleve kevesebb versenyző lesz a csapatban. Lassan eljut a brit színtérre, de még hosszú az út.
